Miről árulkodik egy római császárné hetvencentis feje?
2008. augusztus 18. 16:02
A leuveni Katolikus Egyetem régészei rábukkantak Faustinára, pontosabban a császárné óriási fejére: az Antoninus Pius római császár feleségéről készült óriásszoborból a fej került elő.
Korábban
A munkát irányító Marc Waelkens professzor beszámolója szerint a lelet majdnem napra pontosan egy évvel azután került elő, hogy a közelben rábukkantak a 117 és 138 között uralkodott Hadrianus császár ötméteres szobrára.
A szoborlelet jelenleg a British Múzeumban nemrég megnyílt Hadrianus: birodalom és konfliktus című kiállításon látható. Mind Hadrianus szobra, mind Faustina feje a sagalassos-i római fürdő legnagyobb terméből került elő: a kereszt alakú, mozaikpadlós, 1250 négyzetméteres helyiség a jelek szerint az úgynevezett frigidarium lehetett, amely a hidegvizes medencének adott helyet.
Egykoron más impozáns szobrok is díszíthették a termet, ugyanis tavaly nyáron egy nőalak két márvány lábfejére bukkantak, a mozaikpadló pedig "körbeöleli" a "hölgy" hosszú ruhájának szegélyét. A fejről a régészek először azt hitték, hogy Vibia Sabinát, Hadrianus feleségét ábrázolja, akit 14 éves korában kényszerítettek, hogy házasságra lépjen a saját neme iránt vonzódó császárral.
Ám amikor megfordították, vonásai nagymértékben különböztek Vibia Sabina szoborportréitól. A lelet egy sokkal érettebb asszonyt ábrázol. A szakértők szerint leginkább az idősebb Faustinára emlékeztet, aki Hadrianus utódához és fogadott fiához, Antoninus Piushoz ment nőül. Faustinát nagy tisztelet övezte, különösen jótékonykodása miatt: a császárné 31 évig élt boldog házasságban férjével, egészen 141-ben bekövetkezett haláláig.
Faustina császárné feje 0,76 méter magas. Az egykori művész nagy, mandulavágású szemekkel, húsos ajkakkal ábrázolta. Hajkoronáját a fejtetőn választék osztja ketté, arcát hullámos hajtincsek keretezik, szabadon hagyva a császárné füleit. A hajtincseket a tarkón "tűzte össze" az egykori szobrász.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Egyesült Államok
- Kétszer is megnyerte, de csak a második Oscar-díját vette át személyesen Sophia Loren
- Csupán adócsalásért tudták elítélni a szeszcsempészetből meggazdagodó Al Caponét
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix
- A Castro-kormányzat megdöntésére irányuló kísérlet volt a CIA egyik leglátványosabb kudarca
- Michelangelo, Van Gogh és az anime stílusában alkotta újra a mesterséges intelligencia az Ásító inast 13:20
- Kétszer is megnyerte, de csak a második Oscar-díját vette át személyesen Sophia Loren 11:20
- Csupán adócsalásért tudták elítélni a szeszcsempészetből meggazdagodó Al Caponét 09:05
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap