Michelangelo nem volt férfiszépség
2008. július 28. 13:10
A nyugati civilizáció egyik legjelesebb művésze, Michelangelo Buonarroti valójában egy csúnya és nagyon koszos ember volt - derül ki egy firenzei kiállításból.
Korábban
A Casa Buonarroti múzeumban még pár napig látható `Michelangelo arcai` címet viselő kiállítás szinte minden lehetséges szempontból megpróbálja bemutatni, hogy miként nézhetett ki a mester. A művészettörténészek régóta tudják, hogy a férfi nem volt igazán jóképű, ám ez az első alkalom, hogy egy egész kiállítást szenteltek a toszkán művész kinézetének, ahogy annak is, hogy milyen pletykák terjedtek el borzalmas szokásaival és förtelmes higiéniájával kapcsolatban.
A kiállításon láthatjuk a kortársak róla készített képeit, és a 16. századi művész, Giorgio Vasari igen kegyetlennek tűnő leírását is elolvashatjuk. Ebből megtudhatjuk, hogy Michelangelónak egy diáktársa 17 éves korában törte be az orrát, emellett kis szemei, nagy fülei vékony ajkai és ápolatlan szakálla volt.
Az elmúlt évszázadokban aztán mesterművei mellett eltörpült személyes csúfsága - írja a kiállítás bemutatója, amelyből az is kiderül, hogy a mester halála után készített képeken a művész elegánsan öltözött, lenyűgöző kisugárzású nemesként jelent meg. Lynn Catterson, a Columbia Egyetem történésze szerint ezek a Michelangelo-mítosz kötelező elemei, amelyek tudatosan szépítették meg a férfi külsejét. A valóságban ugyanis nem volt kifinomult, sőt igencsak rossz szaga lehetett, Vasari szerint hónapokig hordta ugyanazokat a ruhákat, amelyek már szinte ráragadtak a kosztól.
Ragioneri azonban azt is hozzáteszi, hogy egyáltalán nem fontos, hogy a művész mennyire nézett ki jól, vagy törődött a higiéniával. Igazából csak a műveiben, leveleiben és más alkotásaiban megjelenő belső szépsége lehet fontos. Ezt jelképezi az egyetlen önarcképe, amelyet egy verse mellé firkantott fel, és az a Sixtus Kápolna freskójának készítése közben mutatja be őt, mintegy karikatúraként. Ez felfedi a művész valódi személyiségét, aki pont azáltal válik élővé, hogy miközben a freskók heroikus alakjait festette, magát inkább egy rajzfilmfigurához hasonlóan jelenítette meg - mondta Ragioneri.
A kiállítás 2008. augusztus 12-étől 2009. január 4-ig New Yorkban lesz látható, ahonnan a tervek szerint európai múzeumokba kerül majd a vándorkiállítás anyaga.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
JFK
- Nem győzte meg a kétkedőket a Kennedy-gyilkosság hivatalos magyarázata
- Számtalan kérdés maradt nyitva Kennedy elnök halála kapcsán
- A Kennedy-fivér, akiben családja a legkevesebb politikai tehetséget látta, mégis a szenátusig jutott
- Mi történt John Fitzgerald Kennedy amerikai elnök agyával?
- Hová vezetnek a Kennedy-gyilkosság máig elvarratlan szálai?
- Összeesküvés-elméletek sokasága kering ma is a Kennedy-gyilkossággal kapcsolatban
- Politikai karrierjébe került Kennedy elnök apjának a náci Németországgal való szimpatizálása
- Valóban egy magányos merénylő végzett Robert Kennedyvel?
- Amerika jövőbeli elnöke testközelből figyelte az új világrend felépülését 1945 nyarán
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.