Megmentenék a kódfejtők főhadiszállását
2008. július 28. 12:09
A második világháború megnyerésében kulcsfontosságú Bletchley Park, ahol matematikusok és kódfejtők dolgoztak a német védelmi rendszerek feltörésén, komoly veszélybe került.
Korábban
A The Times című angol napilapban 97 szakértő által jegyzett nyílt levélben a kutatók kifejtik felháborodásukat, mert szerintük az évek óta elhanyagolt épületegyüttes komoly veszélybe került. Az egyik fűtetlen faépület, ahol a kódfejtők éjjel-nappal dolgoztak, most úgy néz ki, mint egy 60 éve elhagyott kerti fáskamra - állítja Sue Black, a Westminsteri Egyetem Információs és Szoftvertervezői Tanszékének vezetője, a levél egyik aláírója. Nem ő az egyetlen, aki félti a területet: vezető professzorok és matematikusok is felszólaltak az ügyben.
"Csoda, hogy a nyolc épület áll még, és csak idő kérdése, hogy végleg összeomoljanak" - írták. A kutatók szerint egyre fogy az idő, és ha nem tesznek valamit, akkor minden elveszhet. Szerintük lehet, hogy tíz év múlva semmi sem marad az ott dolgozó mindennapjainak nyomaiból.
A szakértők ezért szeretnék, ha Bletchley Parkot a modern programozás és számítástechnika nemzeti múzeumává minősítenék. Bár az épület jelenleg is múzeumként üzemel, sem a finanszírozása, sem pedig a karbantartása nincs megoldva. Erre azért is szükség lenne, mert a mai számítástechnika Bletchley nélkül nem tartana ott, ahol jelenleg van: az ott megépített számítógépek ugyanis komoly fordulatot hoztak a háború menetében.
1945 után aztán Churchill utasítására a kódfejtő program minden részletét megsemmisítették, hogy azt ne találják meg a szovjet ügynökök. Az ott dolgozóknak megtiltották, hogy beszéljenek a munkájukról. A következő negyven évben Bletchleyben kiképzőiskolát rendeztek be, amelynek 1987-es bezárása után 1991-ben a világháborús pavilonok elbontását is elrendelték, hogy oda ingatlanokat építsenek.
A történészek azonban ezt megakadályozták, és egy alapítvány létrehozásával megnyitották Bletchleyt a nagyközönség előtt. A kódfejtők tevékenységét is ekkor kezdték feloldani a titkosítás alól, így a nagyközönség hamarosan megismerhette, hogy miként nyerte meg Anglia a világháborút. A témából Enigma címmel könyv is készült, amit aztán Kate Winslet főszereplésével a mozikban is láthattunk.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Szovjetunió
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg
- Egy hónapot késett a németek Moszkva elleni támadása
- Csak a gorbacsovi peresztrojka idején térhetett haza Jurij Ljubimov
- A szovjet vezetés paranoiája 1983-ban majdnem a harmadik világháború kirobbanását okozta
- A Rosenberg-házaspár pere tömeghisztériát váltott ki az Egyesült Államokban
- Az egész világot meglepte a Lengyelország felosztását eredményező Molotov–Ribbentrop-paktum
- Mindent elkövettek az életben maradás érdekében az ostromgyűrűbe zárt Leningrád lakosai
- Ellenségei családtagjainak sem kegyelmezett a politikai tisztogatások idején Sztálin
- Akár csökönyös főnökeivel is hajlandó volt ölre menni Bette Davis 20:15
- Nehezen barátkozott meg az amerikai hétköznapokkal Kabos Gyula 18:05
- Hitük érdekében minden kényelmet feladtak a korai keresztény remeték 16:05
- Megrendítő történetek az aradi vértanúk utolsó óráiból 15:05
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap