Feltámadnak a Circus Maximus ókori versenyei
2008. július 17. 12:20
Hamarosan újra száguldó szekerek hangjától lesz hangos az Örök Város: 2009 októberének közepén rendhagyó versenyre kerülhet sor a Circus Maximus omladozó romjai között.
Korábban
Négyszáz éven át a kor Forma 1-es vetélkedőiként kocsiversenyek szórakoztatták a közönséget: az ókorban a fogatok 2 vagy 4 lóval versenyeztek, és a képzett kocsihajtók egyes alkalmakkor akár 10 lovat is befoghattak maguk elé, hogy ezzel is lenyűgözzék a császárt. A versenyeken több csapat küzdött egymással, és a nyertesek komoly pénznyereményt és egyéb kitüntetéseket kaptak.
A Vadis Al Maximo történeti társaság most azt találta ki, hogy a város vezetőivel folytatandó sikeres tárgyalások után újjáéleszthetik ezt a rendezvényt, persze kevesebb erőszakkal, mint azt a Ben Hur ominózus képsorain láthattuk. A szervezet vezetője, Franco Calo szerint az 2009. október 17-én kezdődő rendezvény három napig tart majd, pontosan abban az időben, amikor a rómaiak is megrendezték a versenyt.
A terület hasznosítása során színpadokat, biztonsági berendezéseket, és több istállót is létesítenek majd. A város szóvivője szerint azonnal rábólintottak a számukra felkínált lehetőségre, mert nem lett volna értelme visszautasítani egy ilyen ötletes ajánlatot. Jelenleg azonban még tárgyalnak a rendezvényről, ezért semmi biztosat nem tudtak mondani a részletekről.
A 2006-os focivilágbajnokság ünneplői |
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.