Ősi titkokat keresnek a mexikói Nap-piramis alatt
2008. július 7. 08:16
A régészek megnyitják Mexikóváros közelében, az ősi Teotihuacan-romvárosban lévő Nap-piramis alatti barlangrendszert, amelyet több mint 30 évvel ezelőtt pecsételtek le.
Korábban
A teotihuacani piramisokat az aztékok nem sokkal a spanyol hódítók érkezése előtt fedezték fel. Ám mind a mai napig vajmi kevés ismert arról a civilizációról, amely ezt a hatalmas várost létrehozta, majd 700-ban felgyújtotta és elhagyta. Fénykorában - i.sz. 500 körül - a városnak kétszázezer lakosa volt, annyi, amennyi abban az időben Rómának.
A világ harmadik legnagyobb piramisának számító, 65 méter magas Nap-piramis alatti barlangrendszert az 1970-es évek elején fedezték fel, ám hamarosan lepecsételték. Az összes vonatkozó információ elveszett, miután a barlangrendszert felfedező régész elhunyt.
A júliusban kezdődő feltárások során a kutatók megszeretnék vizsgálni a piramis alatt nyolc méter mélységben lévő barlangrendszert, valamint a hozzákapcsolódó 90 méter hosszú alagutat. A kutatást irányító Alejandro Sarabia mexikói régész szerint a vizsgálatok révén kiderülhet, hogy milyen szertartásokat végeztek azok az emberek, akik egykor benépesítették a várost.
Az aztékok, amelyek szent helynek tartották a várost, Teotihuacannak, azaz Az istenek helyének, vagy annak a helynek nevezték, ahol az emberek istenekké válnak. "Úgy véljük, hogy a barlangrendszer rituális célokat szolgált. Az emberek adományaikat az alagút legelején helyezhették el" - hangsúlyozta Alejandro Sarabia.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön tegnap
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix tegnap
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence tegnap
- A filmtörténet felújított klasszikusai láthatóak a 7. Budapesti Klasszikus Film Maratonon tegnap
- tegnap
- A Castro-kormányzat megdöntésére irányuló kísérlet volt a CIA egyik leglátványosabb kudarca tegnap
- Új Európa született a zárt ajtók mögött zajló bécsi kongresszuson tegnap
- Még a saját halálát is megrendezte Ken Kesey, a Száll a kakukk fészkére írója 2024.09.17.