Új élet költözhet Horthy pulai villájába
2008. június 3. 16:00
A ma öt család által lakott, egykor Horthy Miklós és hozzátartozóinak otthonaként szolgáló villából magyar házat alakítana ki Pulában a HMDK Isztriai Egyesülete.
Korábban
Kvasznica István, az egyesület elnöke az elképzeléseik között említette, hogy a valaha mediterrán kerttel körbevett, tengerparthoz közeli épületet magyar házzá alakítanák. Anyagi forrásaik nincsenek az ötlet megvalósítására, abban bíznak, hogy magyar cégek, szervezetek megvásárolják a mostani magántulajdonosoktól erre a célra az épületet.
Az isztriai egyesület elnöke az MTI tudósítójának megmutatta a villát, amely kívülről láthatóan elhanyagolt. Egykori parkját parkolónak használják az ott élők, akik csak belső átalakításokat végeztek az évekkel ezelőtt lakásokká felosztott villában. Az épület egykori lakójára nem emlékeztet semmilyen felirat.
A források szerint azonban Horthy Miklós a 19-20. század fordulóján, az Osztrák-Magyar Monarchia tengerésztisztjeként élt hosszú ideig családjával ebben a házban, itt született mind a négy gyermeke. Lóczi Edit, a pulai egyesület tiszteletbeli elnöke elmondta, hogy az Isztriai-félszigeten mintegy 500 magyar él, többségében a Vajdaságból és Dél-Baranyából származók, de az utóbbi években egyre többen települnek le olyanok, akik Magyarországról költöznek ide üzleti vállalkozásaikkal.
Az elképzelt intézménnyel a magyar kultúra bemutatásán és őrzésén kívül a vállalkozásokat és a turizmust is segítenék - tette hozzá. A HMDK Isztriai Egyesületét 1996-ban hozták létre, a szervezetnek jelenleg 106 tagja van. A tagság átlagéletkora csaknem 60 év, az asszimiláció miatt a fiatalokat nehéz az egyesületi munkának megnyerni - mondta el Kvasznica István.
Az elsősorban a kulturális és nemzeti hagyományok őrzésére, ápolására alapított egyesület évente, május végén számos színes programmal rendez magyar hetet Pulában. A szombaton zárult idei eseménysorozathoz az isztriai városban működő másik magyar szervezet, az 1999-ben létrehozott és ma mintegy 60 tagot számláló Móricz Zsigmond Magyar Kulturális Egyesület tánccsoportja is csatlakozott - mondta el az egyesület elnöke, Masa Zsuzsanna.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nőtörténet
- Sikeresen ösztönözte az amerikai nőket a munkába állásra Szegecses Rózsi
- Váratlan események sorának köszönhetően került a trónra II. Erzsébet
- Hétévesen lépett először színpadra Blaha Lujza, a „nemzet csalogánya”
- Szinte egyáltalán nem ismerte az édesanyját a fiatal Marie Antoinette
- Nem lelte meg a boldogságot második házasságában Szendrey Júlia
- Írásait álnéven publikálta a matematikában rendkívül tehetséges Ada Lovelace
- Magánéleti botránya miatt zárult be Hollywood kapuja Ingrid Bergman előtt
- Az erényes római nő megtestesítőjeként tekintettek Corneliára, a Gracchusok anyjára
- Üldözötteket mentett férjével a világháború idején Nemes Nagy Ágnes
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence 2024.09.18.