Egyre porosabb lesz a Vadnyugat
2008. március 10. 13:00
Az elmúlt két évszázadban az emberi terjeszkedés és a földhasználat egyre porosabbá tette az egykori Vadnyugatot. A westernfilmekben is látható poros városok egyáltalán nem tekinthetők túlzásnak - derül ki a tómedrek üledékének vizsgálatából.
Korábban
`Úgy tűnik, mintha a poros Nyugat a vidék természetes velejárója lenne. Kutatásaink során azonban azt láttuk, hogy a pormennyiség megnövekedése az 1800-as évektől nem a természet, hanem az emberi tevékenység eredménye` - mondta Jason Neff, a Coloradói Egyetem vezető kutatója.
A tudósok a délnyugat-coloradói San Juan-hegység tavainak üledékét vizsgálták meg. Eszerint a pormennyiség drasztikus növekedése egybeesik a 19. századi vasútépítéssel, a mezőgazdaság és állattenyésztés elterjedésével. `1860 és 1900 között olyan nagymértékű növekedést észleltünk, hogy először azt hittük, tévedtünk. De a bizonyítékok világosan megmutatták, hogy a por felhalmozódása az 1800-as évek elején kezdődött a vasút megjelenésével, valamint a szarvasmarhák és a birkák elterjedésével.`
A porminták emberi tevékenységből származó nitrogént, foszfort és kalciumot tartalmaznak, amelyek felborítják az ökoszisztéma egyensúlyát. Embereknél a magas porszint légúti problémákat okozhat. Egy korábbi tanulmányában Neff arra hívta fel a figyelmet, hogy a hegyekbe fújt por idő előtti hóolvadást eredményez. "A tómederben talált por megegyezik a korai hóolvadást okozó porral, vagyis az ember nagy mértékben felelős a hegyekben található hó korai olvadásáért."
A teljes tanulmány (Increasing eolian dust deposition in the western United States linked to human activity) a Nature Geoscience című folyóirat február 24-i számában olvasható.
A jelenség igencsak hasonló ahhoz, amiről nemrég mi is beszámoltunk: a kínai sivatagok globális környezetszennyezéshez is hozzájáruló homokja lassan betemeti a Selyemút melletti barlangokban található ősi buddhista művészeti emlékeket.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
8. Budapest világvárossá fejlődése
II. Népesség, település, életmód
- Időutazás a millenniumi ünnepségekre: 125 éve utazunk a Ligetbe a föld alatt
- Sokáig csak esernyővel lehetett átmenni a budai Alagúton
- Egykor a Városliget zenepavilonjai nyújtották a főváros legnépszerűbb szórakozását
- A gazdag és szegény gyermekek egyaránt birtokba vették a Városligetet a „boldog békeidőkben”
- Széchényi Ödön víziója által a világ második siklójával büszkélkedhet a főváros
- Az idők során szinte minden sportra biztosított lehetőséget a Városliget
- 800 mázsa lőport adott Ferenc József a budai Alagút építéséhez
- A kiállítások és vásárok hozták el az éjszakai fényt a Városligetbe
- Ostromok és újjáépítések kísérik végig a Vigadó történetét
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence 2024.09.18.