Tomás Garrigue Masaryk
2007. augusztus 12. 22:35
(1850 - 1937)
Tomás Garrigue Masaryk cseh polgári politikus és filozófus, egyetemi tanár, köztársasági elnök 1850-ben született Hodonínban. 1882-1914 között a prágai Károly Egyetemen a filozófia tanára volt, részt vett az Ifjú Csehek mozgalmában, 1891-1893-ban parlamenti képviselőjük lett.
1900-ban megalapította a liberális-polgári Cseh Néppártot, amely Csehország autonómiáját követelte az Osztrák-Magyar Monarchián belül. Masaryk 1907-ben Morvaország képviselője lett. Az I. világháború kitörése után, 1914 decemberében Angliába, majd Franciaországba emigrált. Folytatta a harcot a cseh függetlenségért és a demokratikus társadalmi rend megteremtéséért. 1915-ben Párizsban megalakította a Csehszlovák Nemzeti Tanácsot, amelynek elnöke lett; lő feladatának ekkor már az önálló, demokratikus csehszlovák állam megteremtését tekintette. Több országban cseh bizottságokat és fegyveres alakulatokat szervezett.
Masaryk 1918 novemberétől 1935-igaz általa létrehozott független Csehszlovák Köztársaság első elnöke volt; ma is őt tekintik a független Csehszlovákia megteremtőjének. Külügyminiszterével, Benes-sel együtt, a nyugati hatalmak - elsősorban Franciaország - felé orientálódó külpolitikát folytatott. Az ország a „kisantant” vezető államaként a francia szövetségi rendszer közép-európai pillére lett. Hitler hatalomra jutása ás az országon belüli Szudétanémet Párt aktivizálódása után 1934-ben diplomáciai kapcsolatokat létesítettek a Szovjetunióval, majd 1935. május 16-án megkötötték a csehszlovák-szovjet kölcsönös segítségnyújtási szerződést. Masaryk a belpolitikában demokratikus viszonyokat teremtett, védte a polgári demokráciát, ugyanakkor a nemzetiségekkel szemben nacionalista politikát folytatott.
Masaryk romló egészségi állapota miatt 1935 őszén lemondott, utódjául államelnöknek Eduard Benest választották. 1937-ben halt meg a Prága melletti Lány kastélyában.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
maják
- Már az aztékok is kötöttek fogadásokat különféle játékok végkimenetelére
- Bizarr labdajáték jelentette a legnagyobb szórakozást Tikal népének
- Háromezer éves maja települést fedeztek fel Guatemalában
- A magyar sajtó és a bolgár hadba lépés
- Minden évben várják, de eddig nem jött el a világvége
- A hódítók nem tudták teljesen eltüntetni az amerikai őslakosok hagyományos népi játékait
- A titokzatos dzsungelbéli főváros a Csillagok Háborúja díszletéül is szolgált
- A leghíresebb maja romváros eddig lezárt részei is látogathatók lesznek
- A maja villámisten ritka szobra került elő Mexikóban
- Kétszer is megnyerte, de csak a második Oscar-díját vette át személyesen Sophia Loren 11:20
- Csupán adócsalásért tudták elítélni a szeszcsempészetből meggazdagodó Al Caponét 09:05
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.