A tengeri utasszálítás királynője: 35 éve pusztult el a Queen Elizabeth
2007. január 9. 15:00
Harmincöt éve, 1972. január 9-én gyulladt ki és pusztult el a hongkongi kikötőben a Queen Elizabeth, a világ (akkor) legnagyobb személyszállító hajója.
Korábban
A katonai szolgálattól a turizmusig
A Brit Birodalom erejét demonstrálni hivatott Queen-hajók gondolata a múlt század húszas éveiben született meg. A londoni kormány nagy hiteleket engedélyezett a Cunard hajózási vállalatnak, amely - immár legnagyobb vetélytársával, a White Star Line vállalattal egyesülve - 1934. szeptember 26-án bocsátotta vízre az első fecskét, a minden kényelemmel ellátott Queen Maryt, amely ugyan néhány bruttóregisztertonna híján nem lett a világ legnagyobb hajója, de a leggyorsabb igen: négy nap alatt szelte át az óceánt, s elnyerte a kék szalagot.
A hajó azonban a második világháború kitörése miatt nem állhatott szolgálatba. Előbb szürkére festve New Yorkba menekítették (itt rövid ideig egymás mellett horgonyzott a világ három legnagyobb hajója, a Queen Elizabeth, a Queen Mary és a Normandie), majd csapatszállító hajóvá alakították át. A két "királynő" előbb Sydney és Szuez között közlekedett, az Egyesült Államok hadba lépése után pedig amerikai zászló alatt egy fordulóval 15 ezer, 1942-1945 között összesen 800-800 ezer katonát szállítottak az európai hadszínterekre. (Az admiralitás egy időben komolyan foglalkozott a gondolattal, hogy a Queen Elizabethet repülőgép-hordozóvá alakítsák át.) A két hajó nagy sebessége révén ki tudta játszani a német tengeralattjárókat, így nem kellett konvojban közlekedniük.
A Queen Elizabeth 1946 végén "szerelt le", utasszállítóként 1946. október 16-án futott ki New York felé. Ezután testvérhajójával együtt hetente ingázott Southampton és New York között, a brit polgári hajózás szimbólumaként, hírességekkel fedélzetén - sebességi rekordot viszont már soha nem döntött.
Az ötvenes évek végére az óceánjárók üzemeltetése - a repülőgépek konkurenciája miatt - veszteségessé vált. Előbb - 1967-ben - a Queen Maryt vonták ki a forgalomból, s a kaliforniai Long Beach kikötőjében szállodát, konferenciaközpontot, házasságkötő termet rendeztek be benne. Sorsát a Queen Elizabeth sem kerülhette el: utoljára 1968. november 5-én szelte át az óceánt, ezután amerikai üzletemberek vették meg azzal az elképzeléssel, hogy testvérhajójához hasonlatosan turista-attrakcióvá alakítják.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
fasizmus
- Még a Mussolini-szobrokat is kidobálták az ablakon a Duce letartóztatásának hírére
- A világháborúban és merényletekben is majdnem odaveszett Olaszország diktátora
- Magára hagyhatta volna szövetségesét Mussolini?
- Lánya kérését sem vette figyelembe Mussolini veje kivégzése során
- Valójában Karel Čapek testvérétől származik a sci-fi és a technológia legendássá vált szava
- A politikai megosztottságból emelkedett ki Franco tábornok diktatórikus rendszere
- Etiópia szégyenletes legyőzésével lett ismét császára Rómának
- Sűrűn tűzdelték botrányok az újraalapított cannes-i filmfesztivál történetét
- Bukása után a németek feltétlen kiszolgálója lett a korábbi szövetséges, Benito Mussolini
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence 2024.09.18.