Miklós, a gyermekbarát szent
2008. december 5. 08:45
Korábban
A Mikulástól a Télapóig
Az ókori Myra ragyogása az évszázadok folyamán elhalványult, templomát betemette az idő. A 19. század elején azután Oroszország érdeklődni kezdett a templom iránt, s a cárok kiásatták, majd a krimi háború után helyreállíttatták. Az oroszok által a templom mellé építtetett kápolnán ma is látható a cirill betűs felirat. 1962-63-ban azután a török hatóságok befejezték a felújítási munkálatokat és 1989 óta Demre Szent Miklós-temploma - az ókori Myra maradványaival együtt - jelentős turisztikai célponttá vált, különösen mivel a 120 kilométerre fekvő Antalyától és a közeli `török Rivierától` jó autóutakon, illetve hajón könnyen elérhető.
A személyéhez kapcsolódó vörös köpenyes, nagy szakálló, pirospozsgás arcú Mikulás (amely név a Miklós cseh és szlovák alakja) és az ehhez kapcsolódó ajándékozás szokása szinte minden nép kultúrájában megtalálható. A legenda természetesen a különböző népek ajkán más és más formában él, így a Mikulással találkozhatunk Szent Miklósként, Heiliger Nikolaus-ként, Télapóként, Karácsony apóként is. A Télapó megnevezés egyébként Kelet-Európában szovjet hatásra terjedt el, náluk Fagy apó (Gyed Moroz) hozta a fenyőfát az ajándékokkal a jóságos Hópelyhecskével (Sznyegurocska) - igaz, szilveszter napján.
Magyarországon az iránta érzett tisztelet például abban is megnyilvánult, hogy közel hatvan falvat neveztek el róla (Szigetszentmiklós, Kunszentmiklós, stb.). Érdekesség, hogy német nyelvterületen a Mikulásnak fenyegető kísérői is vannak, akik vagy veréssel, vagy megevéssel fenyegették a gyerkőcöket (Németországban a gólyalábas Knecht Ruprecht, vagy Svájcban Schmutzli, Ausztriában pedig a nálunk is ismert krampuszok).
A 19. század végére már kezdett többé-kevésbé közismertté válni a Mikulás figurája, bár ekkor még egyaránt előfordultak kicsi és nagyméretű télapók is - keresték a Mikulás és a Coca-Cola közti rejtélyes öszefüggés titkait a városi legendák kutatói. Általában testes férfiként ábrázolták, de előfordultak normál testalkatú és sovány Mikulások is. Öltözéke jellemzően bunda volt, illetve piros, kék, zöld vagy lila ruházat. Egy Louis Prang nevű bostoni nyomdász, az amerikai karácsonyi üdvözlőlapok atyja 1885-ben kiadott egy képeslapot, amelyen piros ruhában ábrázolja a Mikulást. A túlsúlyos, piros öltözetet viselő öregúr figurája innentől kezdett igazán széles körben elterjedni.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
maják
- Már az aztékok is kötöttek fogadásokat különféle játékok végkimenetelére
- Bizarr labdajáték jelentette a legnagyobb szórakozást Tikal népének
- Háromezer éves maja települést fedeztek fel Guatemalában
- A magyar sajtó és a bolgár hadba lépés
- Minden évben várják, de eddig nem jött el a világvége
- A hódítók nem tudták teljesen eltüntetni az amerikai őslakosok hagyományos népi játékait
- A titokzatos dzsungelbéli főváros a Csillagok Háborúja díszletéül is szolgált
- A leghíresebb maja romváros eddig lezárt részei is látogathatók lesznek
- A maja villámisten ritka szobra került elő Mexikóban
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.