Kiszámolták a román nemzeti egység árát
2006. október 26. 13:15
Korábban
Kölcsönös előnyök és hátrányok
A megkérdezettek egy része ugyanakkor úgy vélte, hogy esetleges európai uniós támogatásokkal csökkenhetne a Cotidianul által becsült összeg, egy moldovai közgazdász pedig csupán 12 milliárd euróra taksálta a költségeket. Többen az egyesülés lehetséges pozitívumaira is rámutattak, azaz hogy Moldova is jobban vonzaná a külföldi tőkét, és hogy nem szabad megfeledkezni az ország gazdasági potenciáljáról sem. Az egyesülés pedig mindenképpen egy erősebb Romániát és nagyobb piacot eredményezne.
Mások nagyobb lelkesedéssel nyilatkoztak az elképzelt egyesülésről - egy parasztpárti parlamenti képviselő szerint a kiszámított összeg túl kicsi ahhoz képest, mekkora értékkel bírna egy ilyen történelmi tett Románia és Európa számára. Egy nagy-románia párti politikus úgy vélekedett, hogy egy ilyen célra semmilyen összeg sem túl nagy, és hogy a Pruton túli románok és a `román lélek értékeit` is számításba kell venni.
Moldova nemzetiségi összetétele |
Azonban az előnyökről sem feledkeztek meg: Moldova mezőgazdasági termeléséről, az Oroszország és Ukrajna felé irányuló kereskedelem bővüléséről, valamint az "új román tartományokba" érkező befektetések lehetséges növekedéséről. Transznisztria ugyanakkor egyszerre jelenik meg pozitívumként és negatívumként: szakadár kormányzata, az orosz katonai jelenlét és a jelentős orosz és ukrán népesség (a helyi lakosság közel 60%-a) nem könnyítené meg az egyesülést, ám gazdaságilag mindenképpen előnyös lenne integrálása, hiszen az elemzők szerint a szovjet időszak örökségeként épp erről a problémás területsávról származik Moldova GDP-jének 40%-a.
Ám a transznisztriai problémához vagy az anyagi áldozatokhoz képest pillanatnyilag jóval nagyobb és leküzdhetetlenebbnek tűnik egy kevésbé kézzelfogható, de mégis valóságos akadály - mégpedig a moldovaiak jó részének idegenkedése a román nemzeti egységtől. Ez nemrég - 1991 óta a sokadik alkalommal - látványosan is megnyilvánult: miután Traian Basescu román elnök úgy fogalmazott, hogy Moldova Románián keresztül csatlakozhatna az Európai Unióhoz, Vladimir Voronin moldovai elnök kijelentette, hogy Besszarábia sosem fog egyesülni Romániával.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát 19:05
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét 17:05
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon 14:20
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell 09:50
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét 09:05
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön tegnap
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix tegnap
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence tegnap