Az egyháztörténet 20. századi forrásai
2006. március 21. 19:20 Gárdonyi Máté
A katolikus egyház a pártállami diktatúra időszakában I.
A korszak egyháztörténeti forrásairól általában az állapítható meg, hogy a `belső` keletkezésű, vagyis egyházmegyei és plébániai iratoknak nemcsak a spektruma szűkült le, hiszen az egyház oktatási tevékenysége és gazdálkodása, a társulati élet és a felekezeti sajtó szinte teljes egészében megszűnt, hanem ezen források minősége is radikálisan megváltozott. Az egyházmegyei levéltárakban gyakorlatilag csak a legszűkebben értett egyházkormányzat dokumentumait találjuk, s ezekből az iratokból gyakran éppen a döntések valódi okai nem derülnek ki (például az áthelyezések motívumai).
A plébániákon is egyre kevesebb információt őriztek meg írásban, jellemzőnek mondható a historia domusok `beszédes hallgatása` az ötvenes-hatvanas években, vagy az, hogy csak a legszűkebben vett hitélet jelentős eseményeit (elsőáldozás, bérmálás) dokumentálták. Mindez érthető félelemből történt, s összességében a korszak püspökségi és plébániai forrásai azt erősítik meg, hogy ez az időszak a `hallgató egyház` kora volt a magyar katolikusok életében. Éppen ezért a pártállami diktatúra egyháztörténetek feltárásakor megnövekszik a `külső` forrásoknak, vagyis az állami és pártszervek iratainak a szerepe, illetve megkerülhetetlenné válnak az egyházüldözés elszenvedőinek személyes vallomásai.
Az állami szervek anyagából kiemelkedő jelentőséggel bírnak az 1951-ben létrehozott Állami Egyházügyi Hivatal (1956-59 között a Művelődésügyi Minisztérium Egyházügyi Hivatala) iratai, hiszen ez az intézmény volt az állami egyházirányítás `nyílt` eszköze. A hivatalnak a Magyar Országos Levéltárban őrzött iratai dokumentálják elsődlegesen az egyház állami kontrolljának működési mechanizmusait. Emellett nem elhanyagolható információkat nyújtanak a Fővárosi Tanács és a megyei tanácsok mellett működő egyházügyi titkároknak a területileg illetékes levéltárakba került iratai, bennük az alsóbb közigazgatási szervek jelentéseivel, mindenekelőtt arról, hogy helyi szinten miként korlátozták az egyház tevékenységét. Ugyancsak itt találhatók azok a pártiratok, amelyek az ÁEH megalakulása előtti évekből rendszeres jelentéseket tartalmaznak az egyházak életéről és a `klerikális reakció` elleni harcról.
A korszak egyháztörténeti forrásainak másik csoportját azok a kutathatóvá tett ávós és állambiztonsági iratok képezik, amelyekből rekonstruálhatóak az egyházüldözés `titkos` módszerei. Ezeknek a forrásoknak az értékelésénél azonban ügyelni kell arra, hogy a bennük található információk - a diktatúra természetéből következően - többszörösen manipuláltak. Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában elhelyezett iratanyag nagy népszerűségnek örvend a kutatók körében, s a publikációk között szerencsére vannak olyanok is, amelyek nemcsak az `egyházi besúgók` működésének szenzációhajhász vagy éppen apologetikus célzatú bemutatására vállalkoznak, hanem egy-egy ügyet a maga teljességében igyekeznek feltárni.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
16. A modern demokráciák 17–18. századi gyökerei
IV. Politikai berendezkedések a modern korban
- A lámpásokból kifogyó olaj mentette meg Whitehaven kikötőjét a „rebellis” amerikaiaktól
- Hogyan kerültek franciák vagy éppen magyarok az amerikai függetlenségi háború csatatereire?
- Bibliáját és sakk-készletét vitte magával a vesztőhelyre I. Károly angol király
- Nem tartotta tiszteletben az angol alkotmányosság alapját Földnélküli János
- 10 tény az amerikai függetlenségi háborúról
- 10 arcpirító adónem a brit történelemből – a gyufaadótól a tudásadóig
- Mániákusan igyekezett kijavítani műveltségbeli hiányosságait az első amerikai elnök
- Az egyetlen nő, aki aláírta az Egyesült Államok Függetlenségi Nyilatkozatát
- Ilyenek voltak Amerika pajzán alapító atyái
- Akár csökönyös főnökeivel is hajlandó volt ölre menni Bette Davis tegnap
- Nehezen barátkozott meg az amerikai hétköznapokkal Kabos Gyula tegnap
- Hitük érdekében minden kényelmet feladtak a korai keresztény remeték tegnap
- Megrendítő történetek az aradi vértanúk utolsó óráiból tegnap
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István tegnap
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna tegnap
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda 2024.10.05.
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze 2024.10.05.