Brazil orvosok megfejtették a Michelangelo-kódot
2005. június 20. 11:00
Korábban
Ezután Barreto könyvek tucatjain rágta át magát és a kápolna képeit tanulmányozva alig egy éjszaka alatt öt vagy hat újabb anatómiai részletet talált meg. Felfedezéseit másnap megosztotta kollégájával, akivel aztán három hónapon keresztül kutatták a további részleteket. A felfedezéseiket végül tavaly az `A Arte Secreta de Michelangelo` című könyvükben jelentették meg, mely Brazíliában máig a tudományos könyvek eladási listájának élén áll eddig eladott 50000 példányával.
A hihetetlen, ám mégis zavarba ejtő "agyszelet" |
Michelangelo kódja a kutatók szerint elég egyszerű: szinte minden panelen jeleket és értesítéseket hagyott arra vonatkozóan, hogy mire érdemes odafigyelni. Bizonyos szögből figyelve szembetűnő lehet, hogy egyes freskókon az alakok ezt a részletet nézik, vagy valaki a képen mindig ezekre a motívumokra mutat. E mellett pedig a testrészeknek szimbolikus jelentése is van az adott szituációkban. "Már elmondtuk, hogy ez egy nagyon gyerekes nyelvezet, mert minden a pillantásokról, fényekről és a mozdulatokról szól" mondta Barreto. Mikor pedig az adott testrészeket ábrázoló freskóképeket az ugyanazokat megjelenítő fotók mellé helyezik, a hasonlóság többé-kevésbé tényleg szembetűnő lehet. A szerzők szerint ekkor egy kis kreativitásra is szükség van a részletek felfedezéséhez.
A könyv kritikusai szerint azonban ebben az esetben már annyival több kreativitásra van szükség, hogy az a fantázia határait súrolja. Szerintük ez a könyv is abba a vonulatba illik bele - csak a tudományosabb megközelítésből - melynek szépirodalmi irányzatában jelenleg Michelangelo kortársának, Leonardo da Vincinek kódját próbálják sokan megfejteni.
"Az a probléma - amibe sokszor a művészettörténészek is belesnek -, hogy gyakran azt látjuk, amit látni szeretnénk, és nem azt, ami tényleg ott van" - fogalmazta meg kritikáját a New York Egyetem reneszánsz művészeti professzora Dennis Geronimus, aki most azon dolgozik, hogy ellenőrizze az orvosok által dekódolt képeket.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Nehezen barátkozott meg az amerikai hétköznapokkal Kabos Gyula 18:05
- Hitük érdekében minden kényelmet feladtak a korai keresztény remeték 16:05
- Megrendítő történetek az aradi vértanúk utolsó óráiból 15:05
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap