1919 nyarán Nagy-Britanniában is úgy tűnt, bolsevik hatalomátvétel következhet be
2020. június 16. 17:58 Múlt-kor
Korábban
Harc a vörös árnyékkal
1918 júniusában a nemzetközi intervenciós erők részeként mintegy 6000 brit katona szállt partra Észak-Oroszországban, a Királyi Haditengerészet pedig blokád alatt tartotta a Balti-tengert.
David Lloyd George miniszterelnök „a bolsevizmus elleni védvonalnak” nevezte Nagy-Britanniát, a hatóságok pedig a lakosság zúgolódása láttán egyre inkább egy kommunista forradalom bekövetkeztétől rettegtek.
Albert Short alsóházi képviselő még Lenin beszédeinek angol nyelvű kiadását is tiltólistára próbálta helyeztetni a háború alatt hozott honvédelmi törvények égisze alatt.
Habár a „vörös nyár” legnagyobb összecsapásokat látott helyszíne Liverpool volt, a feszültség először Glasgowban éleződött ki még 1919 elején.
Január 31-én több száz tüntető munkás a hatalmas Parkhead vasgyárból, illetve a Clyde folyó torkolatának kikötőiből összegyűlt a város központjában, hogy a hosszú órák és az alacsony bérek ellen emeljen szót.
A tüntetők hamarosan összecsaptak a rendőrökkel is, a polgármester pedig – látva az egyre növekvő számú vörös zászlót a téren – a miniszterelnöktől kért segítséget. Lloyd George a hadsereg egységeit rendelte a skót városba, a háború egyik új vívmánya, a harckocsi több példányával együtt.
A később több munkáspárti kormányban miniszterként szerepet vállaló Emmanuel („Manny”) Shinwell, akit a zavargás felbujtójaként ítéltek el, „szégyenletesnek” nevezte a rendőrség egyes egységeinek kemény fellépését. Voltak azonban, akik a munkások viselkedését illették hasonló szavakkal.
Egy nemrégiben hazakerült hadifogoly azt írta a Glasgow Herald napilapnak: „Csak azt kívánom, ezek a rendbontók, ezek az önző, felelőtlen huligánok bárcsak kaptak volna egy ízelítőt abból, amit Franciaországban kellett elszenvednie a mieinknek.”
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
hidegháború
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát
- A szovjet vezetés paranoiája 1983-ban majdnem a harmadik világháború kirobbanását okozta
- A Castro-kormányzat megdöntésére irányuló kísérlet volt a CIA egyik leglátványosabb kudarca
- Kémfilmbe illő tervekkel próbálta elérni Fidel Castro bukását az Egyesült Államok
- Hivatalosan máig nem született béke észak és dél között a Koreai-félszigeten
- Kezdeti hátránya ellenére az Egyesült Államok végül megnyerte az űrversenyt
- Csokoládé is hullott az égből a blokád alá vont Nyugat-Berlinre
- Termonukleáris háború kitörésétől védte meg a világot a forródrót
- Richard Nixon mellett sok más amerikai elnököt is ellátott tanácsaival Henry Kissinger
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze 15:05
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap