1848. március 15., a példátlanul hétköznapi forradalom
2023. március 15. 11:20 Csernus Szilveszter
1848 tavaszának változásait Magyarországon a reformkor két évtizede előzte meg, a polgári átalakulást, a korhadt, feudális világ „lecserélését" mégis egy napnak, 1848. március 15-ének szokás tulajdonítani. Ugyanakkor az események láncreakciójában Magyarországot nemcsak Palermo és Párizs, hanem Bécs forradalma is megelőzte, a hangulatot a nyugati hírek tüzelték föl. De amíg például a francia fővárosban barikádok és hullahegyek emelkedtek, Bécsben pedig Latour grófot lámpavasra húzták, addig a mi forradalmunk teljesen vértelen volt.
A pest-budai események közvetlen előzménye, a március 13-i bécsi forradalom
Korábban
Forradalmi hangulat
„Világosan láttam, hogy Európa naponként közeledik egy nagyszerű, erőszakos megrázkódtatáshoz” – írta Petőfi 1846-1847-ről, majd „egyszerre leszakadt az ég a földre, jelenné lett a jövendő… a forradalom kitört Olaszországban!” – utalt a mérföldkőnek tekintett szicíliai eseményekre.
Mint ismeretes, a svájci polgárháború mellett az 1848. január 12-i palermói forradalom indította el a láncreakciót, amely a népek tavaszához vezetett; ekkorra már Magyarországon is általános lelkesedés volt tapasztalható a reformok mielőbbi véghezvitelét illetően.
Az 1848. február 23-i párizsi forradalom híre Tolnában érte Petőfit. Az éppen rokonlátogatáson lévő költő szinte rohamtempóban ment Pestre, ahol meglepetésére semmi történés nem várta; ehelyett mindenki tőle várt valamit.
Március 11-én a radikális ifjakat és liberális nemeseket is tömörítő Ellenzéki Kör gyűlésén Irinyi József és Jókai Mór megírta a tizenkét pontot, amely javarészt Kossuth 3-i felirati javaslatán alapult.
A későbbi kormányzó az 1847-es Ellenzéki Nyilatkozatot bontotta ki országgyűlési javaslatával, amely az egész reformkor gyümölcse volt – így tehát a proklamációt nem tekinthetjük egyetlen ember (Kossuth) vagy csoport (márciusi ifjak) érdemének.
A pontokba szedett követeléseket az ifjak a 19-i József-napi nagy vásáron tervezték szétosztani a Pest melletti Rákos-mezőn összegyűltek között, amire Kossuthék is áldásukat adták. Petőfi naplója szerint ezen alkalomra írta 13-án új költeményét, a Nemzeti dalt – ekkor még nem sejtette, hogy már négy nappal hamarabb történelmet ír vele.
Petőfi Sándor
Az Ellenzéki Kör 14-i gyűlését a befutó bécsi hírek zavarták meg. A március 13-án a császárvárosban kitört forradalom nagy megdöbbenést keltett az akkor 160 ezer lelket számláló ikervárosok, Pest-Buda értelmiségei között: miként lehet az, hogy az abszolutizmus fellegvárában egyszer csak elűzték a régi rend ikonját, Klemens Metternichet, míg Magyarországon a több éves készülődés ellenére sem történik semmi?
Több sem kellett a március 14-én gyülekező fiataloknak: eldöntötték, hogy már másnap a tettek mezejére lépnek. A konkrét terv a sajtószabadság azonnali megteremtése volt, aminek okát, sürgősségét Petőfi fogalmazta meg: „van olyan együgyű, ki azt képzelje, hogy szabad sajtó nélkül lehet bármely nemzetnek szabadsága?”.
A márciusi ifjak nagy izgalommal tértek haza 14-én este. Maga Petőfi az éj nagy részét ébren töltötte feleségével, Szendrey Júliával a másnapi tervekről tanakodva. A fiatal pár Petőfi utazása miatt régen nem látta egymást, így nem csak a forradalmi vágy égett bennük.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
29. A kétpólusú világrend
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Alig egy évtizeddel élte túl a jugoszláv állam Josip Broz Titót
- Mind az Anschlussról, mind a Habsburgokról lemondott Ausztria az önállóságért
- Megnyerhetetlen versenybe kényszerítette Moszkvát a „csillagháborús” terv
- 1958-ban elsüllyedt amerikai tengeralattjárót fedeztek fel Hawaii mellett
- Azonnal heves indulatokat gerjesztett világszerte Churchill híres fultoni beszéde
- Az emberélet nem számított, Észak-Vietnám elérte célját a Tet-offenzívával
- Egy spanyol halász segítségére is szükség volt az elveszett amerikai hidrogénbombák megtalálásához
- Kiment a mosdóba, majd a vonaton hagyta 1953-ban a hidrogénbomba titkos dokumentumait
- A Szovjetunió vonakodó segítségével vált atomhatalommá Kína
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze 15:05
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap