18. század óta zenélő orgona is látható lesz a Tolna megye örökségét bemutató programokon
2017. szeptember 15. 12:34 MTI
A reformáció 500. évfordulója jegyében evangélikus templomokat kereshetnek fel és a bátaapáti Nemzeti Radioaktív Hulladéktároló föld alatti részeivel ismerkedhetnek meg az érdeklődők a kulturális örökség napjainak Tolna megyei helyszínein, szombaton.
Korábban
A programsorozat részeként a Völgységben a kismányoki és a váraljai evangélikus templom nyitja meg kapuit. A kismányoki épület a tájegység egyik legrégebbi luteránus temploma, a németség betelepítése után, a 18. század végén épült; különlegessége a bonyhádi Roth József műhelyében készült, ma is megszólaltatható, barokk orgona - mondta Szőts Zoltán, a bonyhádi Völgységi Múzeum igazgatója.
Váralján az 1802-ben felépített templom mellett a helyi németség néprajzi emlékeit bemutató népművészeti ház is nyitva lesz. A környék érdekessége a szombaton szintén látogatható györei templomiskola, amelyet a második világháború után, a németek kitelepítése miatt elhagyott, egyhajós evangélikus templom köré építettek; ma iskola és könyvtár működik falai között.
A bonyhádi múzeum kirándulást szervez szombatra az evangélikus építészeti értékek megtekintésére, a körúton felkeresik a szászvári kastélyt és a Baranya megyei egyházaskozári evangélikus templomot is.
A bátaapáti Nemzeti Radioaktív Hulladéktároló vendégei a felszíni látogató központ mellett föld alatti sétát tehetnek: délelőtt a 250 méter mély K1-es kamrában ismerkedhetnek a létesítmény működésével, egy alkalommal pedig a 340 millió éves gránittömbben épített tároló felszín alatti látogatókamrájába mehetnek le.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.