153 millió forintot is érhet az első Bond-lány bikinije
2020. október 9. 14:11 MTI
Ursula Andress svájci filmsztárnak az első James Bond-filmben viselt bikinije akár félmillió dollárért (153 millió forint) is elkelhet egy aukción az előzetes becslés szerint.
Korábban
Ugyan a 007-es ügynök rajongóinak tavaszig kell még várniuk az új epizódra, novemberben már licitálhatnak az előző részek néhány híres relikviájára.
Az első Bond-filmben, az 1962-es Dr. Nóban viselte Ursula Andress azt az elefántcsont színű bikinit, amely akár félmillió dollárt is érhet egy licitálónak - közölte szerdán a Profiles in History aukciósház.
A Honey Rydert alakító színésznő volt az első Bond-lány. A filmben a tengerből sétált ki a partra, kezében kagylók, csípőjén széles öv tőrhüvellyel. Brian Chanes, az árverési ház beszerzései vezetője szerint:
"Ezt tartják a világ leghíresebb bikinijének, egyben az egész Bond-világ egyik legemlékezetesebb jelenete volt. Általa vált a ruhadarab a hétköznapok részévé, és a Bond-lány jelenség is így indult."
Andress először 2001-ben adta el a bikinit egy londoni aukción.
Licitálni lehet majd többek között Roger Moore monogrammos pizsamájára az Élni és halni hagyniból, valamint a Gyémántok az örökkévalóságnak című film gonosza, Ernst Blofeld jellegzetes szürke kabátjára is.
Az aukciót november 12-13-án online rendezik Los Angelesben.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2015
- Az amerikai elnökök rettegett ellensége: a "húszéves átok"
- Különös kapcsolatban állt az égiekkel "Erdély Gödöllője"
- „A halál oka ismeretlen” - rejtélyes halálesetek a szocializmus évtizedeiből
- Aki egy ültő helyében száz kisfröccsöt is megivott
- Különös halálesetek a tudomány és a művészet világából
- Férfiaktok és romantikus novellák - hét diktátor furcsa hobbival
- Mit keresett Buffalo Bill Magyarországon?
- Ami kenterbe veri a Trónok harcát: Árpád-házi rémhistóriák
- Az athéni, akinek a fejére esett egy teknős
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.