150 000 évvel korábban érkezhetett Európába a modern ember, mint eddig gondolták
2019. július 11. 18:48 MTI
A modern ember jóval korábban hagyta el Afrikát és 150 ezer évvel korábban érkezhetett Európába az eddig véltnél - állapították meg német és görög kutatók egy Görögországból származó koponya elemzése alapján.
Korábban
A modern emberi koponya a Görögország déli részén lévő Apidima-barlangból került elő - közölték a Tübingeni és az Athéni Egyetem kutatói a Nature című tudományos lapban megjelent tanulmányukban.
A koponyát az 1970-es években találták egy barlangban, később az Athéni Egyetem múzeumában őrizték. Sérült részeit virtuálisan rekonstruálták és korát mintegy 210 ezer évben határozták meg.
Bizonyos jellemzői, például a kerek nyakszirt miatt a Homo sapiens egy korai formájaként azonosították. Így ez a valaha Afrikán kívül talált legrégebbi modern kori ember koponya - állapították meg. Az eddigi ismert, Európában talált Homo sapiens-leletek megközelítőleg 150 ezer évesek.
A tudósok abban megegyezésre jutottak, hogy az anatómiailag modern ember Afrikában fejlődött ki, és onnan terjedt el az egész világon. A most publikált kutatási eredmények viszont kimutatták, hogy az első elterjedési hullám jóval korábban zajlott, és földrajzilag szélesebb körű hatással bírt Európában, mint azt eddig hitték - mondta Katerina Harvati, a Tübingeni Egyetem paleoantropológusa.
Egy másik koponyát, amelyet szintén az Apidima-barlangban találtak, egy neandervölgyi maradványaként azonosítottak, elemzések szerint 170 ezer éves. A kutatók ebből arra következtettek, hogy a mai Görögország területén a középső pleisztocén földtörténeti korban csak a Homo sapiens egy korai populációja és később neandervölgyiek éltek.
A koponyaelemzések arra utalnak, hogy utóbbit később elnyomta az újonnan érkezett, anatómiailag modern ember. Faysal Bibi, a berlini Természettudományi Múzeum munkatársa szerint a kutatási eredmények illeszkednek az elmúlt évek felfedezéseinek sorába, amelyek által a Homo sapiens története mind régebbinek és összetettebbnek tűnik.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
12. A középkor és a kora újkor kultúrája
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- Nem volt elragadtatva a ferences szerzetes, aki a tatárjárás után a mongolok fővárosába látogatott
- A felnőttek több mint tizede szenvedhetett rákos megbetegedésben a középkori Angliában
- A középkorban sem volt mindig stigma „bűnben élni”
- „Legnagyobb ellensége” fejezte be a Szent Péter bazilika tervezőjének életművét
- Valóban annyira mocskosak voltak a középkori emberek?
- Habár meggazdagodott műveiből, munka közben csak kenyeret és vizet fogyasztott Michelangelo
- Miért hordtak röhejesen hosszú orrú cipőket a középkorban?
- Donatello híres Dávid-szobrát eredetileg a firenzei dómba szánták
- 10 tény a Mona Lisáról
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence 2024.09.18.