12 évvel a kifosztása után újra megnyílt az Iraki Nemzeti Múzeum
2015. március 2. 12:04 MTI
Tizenkét évvel a kifosztása után újra megnyílt Bagdadban az Iraki Nemzeti Múzeum. Az amerikai inváziót követő káoszban, 2003-ban 15 ezer műkincset hordtak szét a fosztogatók, mára ezeknek körülbelül egyharmada lett meg. A felbecsülhetetlen kulturális emlékeket őrző múzeumot Haider al-Abádi miniszterelnök kérésére nyitották meg sürgősen, válaszul arra, hogy iszlám szélsőségesek pénteken a moszuli régészeti múzeum és Ninive kincseinek szándékos elpusztításáról tettek közzé videót.
Korábban
A szombati megnyitón a kormányfő hangoztatta, hogy a kulturális emlékek barbár moszuli megsemmisítése nem marad büntetlen, az elkövetőket "a végsőkig üldözi fogják az egész világ segítségével". A miniszterelnök azt mondta, hogy a szélsőségesek a kincsek egy részét megsemmisítik, másik részét pedig külföldre csempészik "árulók segítségével", és a csempészet sem marad megtorlatlan. A bagdadi múzeummal kapcsolatban hangsúlyozta, hogy az nemcsak az iraki kultúra emlékeinek, hanem az egész emberiség örökségének is tárháza. Az Iraki Nemzeti Múzeum a történelem előtti időktől az iszlám középkorig őriz emlékeket.
A múzeumot Núri al-Máliki volt miniszterelnök nyomására már 2009-ben megnyitották, de biztonsági problémák miatt az csak különleges alkalmakkor volt látogatható. A világ legbecsesebb régészeti leleteinek egy részét, köztük mezopotámiai emlékeket őrző gyűjtemény vasárnap óta állandó jelleggel nyitva tart. A Gertrude Bell brit orientalista által alapított múzeum végleges megnyitása a vontatottan haladó felújítás, valamint a szerte az országban újra és újra fellángoló erőszak miatt váratott magára eddig.
Az amerikai megszállást követő évek káosza és ingatag biztonsága miatt Irakban sok régészeti lelőhely vált fosztogatók áldozatává. A bűnözők véletlenszerűen végeztek ásatásokat, és régészeti leletek tízezreit hordták szét, jóvátehetetlen károkat okozva. Az Irak-szerte jegyzett 12 ezer régészeti lelőhelyről 2003 óta legalább 32 ezer tárgy került műkincsrablók kezébe, és felbecsülni sem lehet azt a kultúrtörténeti kárt, amely a 100 ezerre becsült feltáratlan lelőhelyen keletkezhetett. A moszuli műkincsrombolás a legnagyobb csapás, amely Irak kulturális örökségét érte a bagdadi nemzeti múzeum 2003-as kifosztása óta. Szakértők szerint a Moszulban kalapáccsal szétvert szobrok egy része eredeti, egy része másolat volt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tavasz
Múlt-kor magazin 2010
- Az igazi Trebitsch
- Magyarországi gyász Sztálinért: "Meghalt mélységes megrendelésre"
- Romkert: egy Vas megyei kastély kálváriája
- Két magyar motoros kalandjai a Föld körül
- A kannibál gróf kalandjai
- Március 15. vagy április 11.? Egy nemzeti ünnep viszontagságai
- Hidegre tett konfliktus: harc az Antarktiszért
- Hogyan vált a házastársi erőszak bűncselekménnyé?
- A heraldikai káposzta története Ambrus Lajos tolmácsolásában
- Nehezen barátkozott meg az amerikai hétköznapokkal Kabos Gyula 18:05
- Hitük érdekében minden kényelmet feladtak a korai keresztény remeték 16:05
- Megrendítő történetek az aradi vértanúk utolsó óráiból 15:05
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap