11 mitológiai lény, amely az emberiség legelemibb félelmeit testesíti meg
2018. szeptember 12. 08:22 Múlt-kor
Korábban
A grootslang
Egy dél-afrikai legenda szerint az óriási és félelmetes grootslang (a szó „nagy kígyót” jelent holland, illetve afrikaans nyelven) az egyik első élőlény volt, amelyet a világot teremtő istenek alkottak. Amikor az ember még kósza gondolat sem volt, az istenek létrehoztak egy hatalmas, elemi erővel bíró kígyót, amely nagyobb volt bármely elefántnál, és okosabb volt bármely embernél.
Hiba volt. Az istenek még éppen csak tanulták az élet létrehozásának művészetét, és még nem értették az ilyen erős lények által jelentett veszélyt. A grootslang körbe tudta fogni bármelyik élőlényt, és másodpercek alatt végezni tudott vele. Az istenek megpróbálták kijavítani hibájukat: megkísérelték kipusztítani a fajt, kettéosztva energiáit, és szétosztva azt két állatfajta, az elefántok és a kígyók között. Egy grootslang azonban elszökött, és életet adott faja további példányainak, megmentve őket a kihalástól.
Amikor az első európaiak megjelentek a térségben, a bennszülöttek elmondták nekik, hogy az óriáskígyók még léteztek földjük legmélyebb rejtekhelyein. E mitológiai lények feneketlen üregekben és több tucat mérföld átmérőjű barlangokban rejtőztek – legtöbbjük nagy gyémánthalmokat őrzött irigységgel és kapzsisággal. Talán a gyarmatosítók elkedvtelenítésére is szolgáltak ezek a történetek.
Napjainkban a legismertebb grootslang, mint mondják, az észak-fokföldi Richtersveld nevű sivatagos, hegyekkel tarkított tájegységben él egy barlangban. Itt vár arra, hogy valaki oly vakmerő legyen, hogy lemerészkedjen birodalmába. Ideje nagy részét azzal tölti, hogy elefántokat csalogat le magához, majd megfojtja és egészben lenyeli őket – valóban minden mondakör egyik legfélelmetesebb teremtménye.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Középkor
- Az egyiptomi szultánt is lenyűgözte Assisi Szent Ferenc buzgalma és bátorsága
- Nők a harcmezőkön: a kardforgató amazonok legendái
- Váltságdíj nélkül engedte el Szaladin szultán Jeruzsálem keresztény lakóit
- II. Ulászló esküvője után két hétig tartó ünnepségsorozat vette kezdetét
- Luxemburgi Zsigmond parancsát megszegve rohantak vesztükbe a keresztesek Nikápolynál
- Egész életükben futottak a törvény elől a középkor legendás banditái
- A macskák vallásos imádata is szerepelt a templomosok ellen felhozott vádak között
- Nem tudta felszabadítani a Szentföldet a fegyvertelen gyermeksereg
- Egy ifjú által kilőtt nyílvessző okozta Oroszlánszívű Richárd vesztét
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda 19:05
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze 15:05
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap