11 mitológiai lény, amely az emberiség legelemibb félelmeit testesíti meg
2018. szeptember 12. 08:22 Múlt-kor
A mitológiai lények jóval többek, mint az emberi képzelet szüleményei. Betekintést nyújtanak abba, őseink egykoron miként látták a világot, és a félelmekbe, melyek elöntötték képzeletüket, amikor valami zajra ébredtek éjjel. Minden kultúrának vannak sajátos szörnyetegei, és vannak az egész emberiségen és történelmén átívelő visszatérő motívumok is. E lények az emberek legnagyobb félelmeinek testet öltött alakjai, az őket legyőző hősök pedig az ember azon vágyát jelképezik, hogy elnyerje az irányítást az ismeretlen, veszélyes világ felett. Az alábbi listán találhatók ismertebb lények és távoli kultúrák különös borzalmai is.
Korábban
A khimaira
A megfelelő szögből nézve a khimaira egy pillanatra akár nem tűnhet többnek a már ismert oroszlánnál. Elfordulva azonban láthatóvá válna teljes valójában – teste közepéből groteszk kinövésként emelkedne ki egy kecske feje, farka pedig fényes pikkelyekkel lenne borítva. Ennek végén két ragyogó szemet látna a szemlélő, egy ki-be járkáló, sziszegő nyelv felett, mely mellől méreg csorog ki az e fejhez tartozó szájból.
Ez volt a khimaira: különféle vadak őrült, egybeforrt rémképe, melyeknek egy testben egyesül erejük. A középső kecskefej képes volt lángot okádni, amellyel azonnal hamuvá tud változtatni egy embert.
A görög mítoszok szerint a khimaira a száz kígyófejjel rendelkező szörnyeteg, Tüphón és a nimfaarcú, kígyótestű Ekhidna gyermeke volt. A történet eredeti forrása azonban még a görög kultúrát is megelőzheti: lehetséges, hogy egy hettita legenda szolgált alapjául. A hettiták szörnyetege sasszárnyakkal is rendelkezett, a középső feje pedig nem egy kecskéé, hanem egy nőé volt. A görög kultúra idővel kiszorította a hettitát a térségben, azonban könnyen átvehetett belőle több elemet is, egyszersmind félelmetesebbé alakítva a lényt is, amelyet a görögök khimairának neveztek.
A khimaira iskolapéldája annak a mitológiai szörnyetegnek, amellyel hősök sora száll szembe, hogy bizonyítsa rátermettségét – többségük azonban alulmarad vele szemben. A khimairáról szóló leghíresebb történet Bellerophóné, aki a szárnyas ló, Pégaszosz hátán szállt szembe vele. Bellerophónnak sikerült egy lándzsát a leszúrnia a lény torkán, mielőtt az ki tudta volna lőni rá megsemmisítő erejű tűzgolyóját. A szörnyeteg gyomrában a tűz olyan égető volt, hogy megolvasztotta a hős lándzsáját, így a torka feltelt olvadt fémmel, aminek következtében megfulladt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
pápaság
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen
- Róma elfoglalása zárta le az egységes Olaszországért folytatott hosszú küzdelmet
- A macskák vallásos imádata is szerepelt a templomosok ellen felhozott vádak között
- Nagy tekintélyű professzor távozása után kezdett el hanyatlani az első magyar egyetem
- Mintafeleség lehetett a mérgezésekkel megvádolt Lucrezia Borgia
- Élhetőbb várossá alakította Rómát IV. Sixtus, a reneszánsz pápa
- A magyar győzelem hírére zúgnak délben a harangok
- Hadvezérként is jeleskedett Bakócz Tamás, a későbbi pápajelölt
- A gyilkossági kísérlet után nem sokkal megbocsátott merénylőjének II. János Pál pápa
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda 19:05
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze 15:05
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap