10 tény Leningrád ostromáról
2020. október 28. 08:23 Múlt-kor
1. 600 gramm kenyér a kétkezi munkásoknak, 400 gramm az állami alkalmazottaknak, 300 gramm a gyermekeknek és egyéb civil személyeknek: ez volt a fejadagja a második világháborús Leningrád ostromgyűrűbe zárt lakosainak a város ostromának első szakaszában.
2. A náci Németország és a Finn Köztársaság hadereje által körbezárt Leningrád 872 napon keresztül, 1941 szeptemberétől egészen 1944 januárjáig állt ostrom alatt: Ez volt a világtörténelem egyik leghosszabb és legtöbb áldozattal járó ostroma.
3. Ha elfoglalták volna, akkor egyes orosz források szerint a németek, Hitler iránti tiszteletből, Adolfsburgra keresztelték volna át Leningrádot. A náci diktátornak ellenben más szándékai voltak: a földdel kívánta egyenlővé tenni az egyik legjelentősebb szovjet települést.
4. A blokád alá vett Leningrádban 1941 decembere folyamán naponta átlagosan 5000 és 7000 fő között mozgott az éhezés miatt elhunyt polgári áldozatok száma – karácsony napján 5000-en haltak meg.
5. Miután az élelmiszerkészletek elfogytak, a leningrádiak kétségbeesetten próbálkoztak, hogy mardosó éhségüket csillapítsák. A házi kedvencek voltak az elsők a sorban, de az emberek a bőröket, sőt, gyakran még a tapétaragasztót is kifőzték.
6. Ahogy a dolgok egyre rosszabbra fordultak, a lakosok körében megjelent a kannibalizmus is. A szovjet belbiztonsági szolgálat, az NKVD két csoportra osztotta az elkövetőket: azokra, akik halottakat ettek, illetve azokra, akik gyilkoltak, majd elfogyasztották áldozataikat. Az amputált végtagokat a kórházakban gyakran ellopták.
7. Szinte felbecsülhetetlen lett az élelmiszerjegyek értéke. A családtagok gyakran letagadták szeretteik halálát, rejtegetve holttestüket egészen addig, amíg a halottak élelmiszerjegyeinek érvényessége ideje le nem járt.
8. A civil lakosság rengeteget tett a város védelmében, több ezer gyermek a tűzoltásban segédkezett, ők a légi támadások után kialakult tüzeket jelezték a tűzoltással foglalkozó egységeknek. 15 ezren közülük kitüntetést kaptak bátorságukért.
9. Leningrád bekerítése előtt a szovjet hatóságoknak sikerült 86 stratégiai iparághoz tartozó termelőegységet evakuálni a városból. Sőt, egyes gyárak, az éhezés és az állandó bombázások ellenére, egészen az ostrom végéig sikerrel folytatták a termelést.
10. Leningrád ostroma alatt több mint 1 millió civil vesztette életét, közülük 400 ezren az evakuálásuk közben.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
1. Mezőgazdasági és ipari termelés, kereskedelem a középkorban és a kora újkorban
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Valóban összeomlott a holland gazdaság a 17. századi tulipánmánia után?
- Mekkora volt a 17. századi holland tulipánmánia okozta pénzügyi összeomlás?
- A légszennyezés már a középkorban is fenyegette az emberek egészségét
- A római maradványoktól a sártengerekig – milyen volt a középkor útjain közlekedni?
- Az EU középkori elődje: a Hanza-szövetség
- Többet dolgozunk, mint a középkori jobbágyok
- Az amerikai őslakosok tömeges pusztulása is hozzájárult a kora újkori „kis jégkorszakhoz”
- Létezett-e a középkorban „turkáló”?
- Hogyan lett a középkor a sajtkészítés virágkora?
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai 2024.10.04.
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg 2024.10.04.