10 tény Charles Darwinról
2021. december 18. 19:38 Múlt-kor
Sokain ateistának gondolják, valójában nem tagadta egyértelműen Isten létezését Charles Darwin. A közhiedelemmel ellentétben az evolúcióelmélet nem kizárólagosan a saját szellemi terméke, noha „A fajok eredete” című könyvében vitathatatlanul ő szintetizálta a korszakalkotó teóriát.
1. Bár híres evolúcióelmélete ellentmondott a bibliai teremtéstörténetnek, a 19. század világhírű természettudósa, Charles Darwin nem volt ateista. Agnosztikusnak vallotta magát, úgy vélte, hogy Isten létezése nem állítható, de nem is tagadható.
2. Mivel evolúcióelmélete a 19. század első felében még rendkívül radikálisnak számított, Darwin több mint 20 évet várt korszakalkotó munkájának, „A fajok eredete” című könyvének kiadásával, amely így csak 1859-ben jelent meg.
3. Darwin az állatpreparáció tudományát egy felszabadított rabszolgától, az Edinburgh-i Egyetemen tanító John Edmonstone-tól tanulta. Tudását történelmi jelentőségű világkörüli útján a Beagle nevű hajón is kamatoztatni tudta.
4. Miután világkörüli útjáról hazaérkezett, Darwint egészen élete végéig különféle betegségek kínozták. Hogy szenvedéseit csillapítsa, egyfajta vízterápiával próbálkozott, így gyakran áztatta lábait hideg vízben és sokszor használt nedves haskötőt.
5. Darwin apja azt szerette volna, hogy fiából orvos váljék. Az ifjú Charles-ról, alighogy elkezdte orvosi tanulmányait, hamar kiderült, hogy ki nem állhatja a vér látványát.
6. Az evolúcióelmélet nem kizárólagosan Darwin szellemi produktuma. Az elméletet, miszerint az élőlények a fennmaradásért versengve, környezetükhöz adaptálódva fejlődnek, változnak, már évtizedekkel Darwin előtt leírták. Ő viszont úttörő módon rengeteg anatómiai leleten alapuló adattal tudta alátámasztani a korszakalkotó teóriát.
7. Az evolúcióelméletet illetően nagyapja, Erasmus Darwin volt a legnagyobb hatással Charles Darwinra. A papa a líra segítségével versekben írta le az élőlények környezethez való adaptációs készségét.
8. Abraham Lincoln amerikai elnök és Darwin sok közös vonással rendelkezett: mindketten ugyanabban az évben és ugyanazon a napon születtek (1809. február 12.), ellenezték a rabszolgaság intézményét és mindkét férfi munkássága nagy hatással volt a világra.
9. Bár az élet földi eredetéről nem publikált tanulmányokat, Darwin hitte, hogy az élet egyszerű, szervetlen vegyületekből virágzott ki a bolygónkon.
10. Darwint a londoni Westminster apátságban Isaac Newton mellett helyezték örök nyugalomra 1882-ben. 2018-ban egy mási nagy elme földi hamvait helyezték sírhelye közelébe: Stephen Hawkingét.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
művészet
- Hetvenes évekből származó fotográfiákat is láthatunk a Mai Manó Házban megnyíló kiállításon
- A Körhinta révén a modern magyar filmet is megismertette a világgal Fábri Zoltán
- Mesejátékok, bohózatok és krimik is szerepelnek majd a kecskeméti színház műsorán
- Klasszikus és könnyűzenei művek is elhangoznak az MVM ZENERGIA koncertjén
- A magyar zenei hagyományokat is népszerűsíti a Nemzetközi Fúvós Napok Fesztivál
- Korhű jelmezekkel és díszletekkel mutatkozik be Az álarcosbál a Magyar Állami Operaházban
- Felolvasó estekkel és borkóstolókkal várják az érdeklődőket az 52. Tokaji Írótáborban
- Élete második „balesetének” tartotta férjét a megcsalt Frida Kahlo
- Kamarakiállítással és szoboravatással is ünneplik a Gyergyószárhegyi Művésztelepet
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon 14:20
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell 09:50
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét 09:05
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön tegnap
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix tegnap
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence tegnap
- A filmtörténet felújított klasszikusai láthatóak a 7. Budapesti Klasszikus Film Maratonon tegnap
- tegnap