10 meglepő tény a második világháborúról
2018. július 13. 11:36 Múlt-kor
Korábban
A Luftwaffe „eltűnt” vadászrepülőgépe
Miközben Willy Messerschmitt a híres BF109-et fejlesztette, a rivális Heinkel tervezőirodája szintén egy teljesen fém építésű egyfedelű (monoplán) vadászt fejlesztett, He–112 néven. Mindkét típus korai prototípusai hasonló teljesítményre voltak képesek sebesség és emelkedési gyorsaság terén, és mindkettő utazósebessége 600 km/h körül volt.
A He–112 egy igen fontos előnnyel is rendelkezett, ez rendkívül stabil, befelé visszahúzódó futóműve volt, amely nagy mértékben megkönnyítette az újonc pilóták számára is a landolást, továbbá 1150 kilométeres hatósugarával felülmúlta a 850 kilométer hatósugarú BF109-et. Ideális partnerként szolgált volna a Messerschmittek mellett, ráadásul nagy hatósugara kimondottan előnyös lett volna például az angliai csata során. Mivel azonban Hermann Göringnek mindezek ellenére a BF109 tetszett jobban, kizárólag ez került rendszerbe állításra.
A He–112 iránt érdeklődött Magyarország, Románia, Spanyolország és Japán is, a korlátozott darabszámú repülőből néhányat be tudtak szerezni. Magyarországon a Weiss Manfréd Műveknél hazai gyártásra is volt kísérlet, azonban a német gyártó nem bizonyult kellőképpen együttműködőnek, főleg ami a motorok licencjogait illette.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Városliget
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben
- A legválságosabb időket is átvészelték a Városligetben megtartott árumintavásárok
- Tengernyi programot kínál a gyermekes családoknak is a Szent István Nap
- Sokáig maradt a Városligetbe látogató gyerekek kedvence az olasz bohóc cirkusza
- A madarak számára is kellemes környezetet biztosítottak a régi Városliget tavai
- A legendás Zeppelin léghajó útját is megörökítették a Városliget fölött
- Sió tündér legendáját is elhozták a Városligetbe a millenniumi ünnepségek
- A külföldi kiállítókat is vonzották a régi Városliget virágpavilonjai
- A magyar fotográfia óriásának otthonába, a Városliget mellé költözik a Magyar Fotográfiai Múzeum
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.