10 különös adónem a történelemből
2022. január 13. 07:40 Múlt-kor
A kanadai kormány, hogy meggátolja az észak-amerikai ország felé irányuló intenzív kínai bevándorlást, 1885-ben fejadót vetett ki minden Kanadába belépő és benn tartózkodó kínaira. Az adófajta 1948-ig érvényben volt.
Korábban
1. A furcsa adónemek bevezetése terén a britek az éllovasok közé tartoztak. Az egyik ilyen meghökkentő adófajta, amelyet a szigetország állampolgárainak nyakába varrtak az 1712-ben bevezetett tapétaadó volt. Az adót négyzet-yardonként vetettek ki a mintás és a festett tapétákra.
2. Egy másik vagyonadófajta a téglák után kivetett adó volt, amelyet 1784-ben vezettek be az Egyesült Királyságban. Az ingatlantulajdonosoknak minden ezer tégla után adózniuk kellett. A leleményes téglagyárosok nagyobb méretű téglák legyártásával próbáltak enyhíteni a terheken.
3. A középkori Európa egyik legelső progresszív adófajtája a tűzhelyadó volt, amelyet már a Bizánci Birodalomban a Kr. u. 7. században is beszedtek. Az adó nagysága a tűzhelyek számától függött.
4. A Kr. u. 69-től egy évtizeden át uralkodó római császár Vespasianus egy egészen különleges adót vetett ki, mégpedig az emberi vizeletre. Ez a melléktermékünk ugyanis rengeteg értékes anyagot, többek között foszfort, ammóniát és rengeteg ásványi összetevőt tartalmaz, aminek folytán számos tevékenységnél, így a ruhák fehérítésénél és tisztításánál és bőrcserzésnél is alkalmazták. Az adót a nyilvános illemhelyek fenntartói, bérlőt fizették.
5. Európa számos királyságában azoknak a nemeseknek, akik nem akarták életüket a harcmezőn befejezni, módjukban állt egy bizonyos összeg fejében megváltani a kötelező katonai szolgálatot, amellyel az uralkodónak tartoztak. Az Angol Királyságban ezt az adót a „gyávák adójának” hívták.
6. I. (Nagy) Péter orosz cár annyira szívén viselte országa modernizációját, hogy megadóztatta az általa maradinak és keletiesnek vélt szakálviselést. Aki nem akarta elfogadni a modernnek vélt sima férfi arcot, annak fizetnie kellett. Az ellenszegülőket a hatóság elfogta és nyilvánosan megborotváltatta.
7. Az Inka Birodalomban mindenkinek, még a legszegényebbeknek és a legtehetetlenebbeknek is adót kellett fizetniük. A nincstelenektől és idős emberektől ugyanis az inka adószedők egy- egy, fejtetűikkel megtöltött madártollat követeltek. Az aktus egyfajta szimbolikus behódolás volt az uralkodó előtt, valamint megerősítette az elesettebbek körében is az adófizetés mindenkor kötelező voltát.
8. Az 19. századi indiai Travancore Királyságban az alsóbb kasztokhoz tartozó hölgyeknek úgynevezett melladót kellett fizetniük, ha nem akartak fedetlen keblekkel nyilvános helyen mutatkozni. A bizarr adófajta a kasztrendszer fenntartását szolgálta. Az alsóbb kasztokba tartozó hölgyek csupasz keblei ugyanis egyfajta alávetettséget és a felsőbb kasztok felé irányuló tiszteletet fejeztek ki.
9. A kanadai kormány, hogy meggátolja az észak-amerikai ország felé irányuló intenzív kínai bevándorlást, 1885-ben fejadót vetett ki minden Kanadába belépő és benn tartózkodó kínaira. Az adófajta 1948-ig érvényben volt.
10. Az 1930-as években elsőként a világon Dániában vetettek ki adót a cukortartalmú üdítőitalokra. Az amerikai kontinensen Mexikó volt az éllovas, ott 2014-ben vezették be ugyanezt az adónemet.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
16. A modern demokráciák 17–18. századi gyökerei
IV. Politikai berendezkedések a modern korban
- A lámpásokból kifogyó olaj mentette meg Whitehaven kikötőjét a „rebellis” amerikaiaktól
- Hogyan kerültek franciák vagy éppen magyarok az amerikai függetlenségi háború csatatereire?
- Bibliáját és sakk-készletét vitte magával a vesztőhelyre I. Károly angol király
- Nem tartotta tiszteletben az angol alkotmányosság alapját Földnélküli János
- 10 tény az amerikai függetlenségi háborúról
- 10 arcpirító adónem a brit történelemből – a gyufaadótól a tudásadóig
- Mániákusan igyekezett kijavítani műveltségbeli hiányosságait az első amerikai elnök
- Az egyetlen nő, aki aláírta az Egyesült Államok Függetlenségi Nyilatkozatát
- Ilyenek voltak Amerika pajzán alapító atyái
- Nehezen barátkozott meg az amerikai hétköznapokkal Kabos Gyula 18:05
- Hitük érdekében minden kényelmet feladtak a korai keresztény remeték 16:05
- Megrendítő történetek az aradi vértanúk utolsó óráiból 15:05
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap