10 érdekesség Liszt Ferencről
2023. szeptember 20. 19:05 Múlt-kor
A Párizsban szárnyait bontogató zenészre a legnagyobb hatást az „ördög hegedűse”, a hullócsillag Niccolò Paganini gyakorolta. A hegedű virtuózához hasonlóan ő maga is megvadította a zongorát, és szédületes játékával lenyűgözte közönségét Gibraltáról Szentpétervárig.
Korábban
1. A családban nem csak neki adatott zenei tehetség, édesapja – Liszt Ádám – a kismartoni Esterházy-zenekarban játszott másodcsellistaként, és olyan hírességekkel dolgozott együtt, mint Joseph Haydn vagy Ludwig van Beethoven. Az édesapa zenei karrierje azonban nem teljesedett ki, így beteljesületlen álmait fián keresztül igyekezett megvalósítani.
2. A legenda szerint Liszt Ferenc születésekor üstökös világította meg az égboltot, ezért a helyiek fényes jövőt jósoltak a „csodagyermeknek”. Szintén a zeneszerzővel kapcsolatos mítosz, hogy a szülőfaluból, Doborjánból távozó Liszt családnak azt jövendölték, hogy a kisfiú üveghintóban, dicsőséggel tér majd vissza otthonába.
3. A Liszt-emlékezet fontos eleme, hogy a gyermek Ferenc egyik előadását követően Beethoven olyannyira el volt ragadtatva az ifjú tehetség zongorajátékától, hogy arcon csókolta. A „Beethoven-csók” legendáját kutatások nem igazolták, sőt, Liszt korai fellépéseit gyakran kritikával illették.
4. A Párizsban szárnyait bontogató zenészre a legnagyobb hatást az „ördög hegedűse”, a hullócsillag Niccolò Paganini gyakorolta. A hegedű virtuózához hasonlóan ő maga is megvadította a zongorát, és szédületes játékával lenyűgözte közönségét Gibraltáról Szentpétervárig.
5. Az ujjaival másfél oktávot átfogó zongoristát „csillogó” korszakában ünnepelték, ám érett zeneszerzőként higgadtabb alkotásait kevésbé értékelték. Életének alkonyán a meg nem értettség hatalmasodott el rajta, a hangzás élvezetéről lemondó Liszt művek forradalmi újításait csak évtizedekkel később – például Bartók Béla révén – ismerték el.
6. A szájhagyomány szerint Európa nagyvárosaiban nem csak megismételhetetlen hangzásait, hanem törvénytelen gyermekeit is „hátrahagyta”, ám a pletykák jelentős része alaptalan, a legtöbb „románc” valójában nem volt több baráti levelezésnél.
7. Sosem házasodott meg, ám több nővel is tartós kapcsolatot ápolt: Agnes Street-Klindworth „kémnőhöz” és egy lengyel grófnőhöz, Carolyne von Sayn-Wittgensteinhez is gyengéd érzelmi szálak fűzték. Gyermekeinek édesanyja az arisztokrata származású Marie d’Agoult, francia írónő volt, aki mindvégig éreztette a köztük fennálló társadalmi különbséget, elmérgesedő viszonyukat ezért jobbnak látták végérvényesen lezárni.
8. Liszt Ferenc nem volt igazi mintaapa. Gyermekei nevelését már fiatalon dajkákra bízta, sőt, 1844 és 1853 között 9 éven keresztül nem találkozott velük: hiányát a gyakori levelezéseik és a szülői instrukciók sem pótolták.
9. Elmélyült vallásosságára jellemző, hogy az Esztergomi misét saját bevallása – Wagnernek írott levele – alapján inkább imádkozta, semmint komponálta. A művészetekre fogékony IX. Pius pápával is jó kapcsolatot ápolt, ám az óhajtott karnagyi kinevezést a pápai énekkarban nem kapta meg.
10. Családi élete tragikusan zárult, egyetlen fia, Daniel 1859-ben tüdőbajban hunyt el, míg Blandine névre keresztelt lánya saját gyermeke születésekor vesztette életét. Egyetlen életben maradt utóda, Cosima első házasságát felrúgva édesapja közeli barátja, a szintén zeneszerző Richard Wagner oldalán lelt újra boldogságra.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
2. világháború
- Több ezer zsidó életét mentette meg a holokauszt idején Ángel Sanz Briz
- Házmesterek a vészkorszakban
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát
- Az egész világot meglepte a Lengyelország felosztását eredményező Molotov–Ribbentrop-paktum
- Az őrökről leszedett német egyenruhában szöktek meg az amiens-i börtön foglyai
- Sikeresen ösztönözte az amerikai nőket a munkába állásra Szegecses Rózsi
- Tizenhét éves korában már világsztárokkal zenélt együtt Miles Davis tegnap
- Szemérmetlen viselkedésével gyakran megbotránkoztatta az erkölcscsőszöket Brigitte Bardot tegnap
- Több ezer zsidó életét mentette meg a holokauszt idején Ángel Sanz Briz tegnap
- Szinte a végsőkig ragaszkodtak a katonák korbácsolásához az amerikai tisztek tegnap
- A millenniumi ünnepségek alkalmából avatták fel a Vaskapu-csatornát 2024.09.27.
- Kiharcolták a szabad elvonulást a komáromi erődrendszert védő honvédek 2024.09.27.
- Báthory Istvánt ma is az egyik legnagyobb királyukként tisztelik a lengyelek 2024.09.27.
- Az első vasútvonal megnyitásában sokan ördögi fenyegetést láttak 2024.09.27.