10 érdekesség a vörös haj történetéről
2023. március 29. 19:05 Múlt-kor
A középkori Európa vörös hajú emberei nem örvendtek nagy társadalmi népszerűségnek, de ha valakit ezen felül még zöld szempárral is megáldott a Teremtő, az nagy eséllyel indulhatott a falu boszorkánya, vérfarkasa vagy vámpírja kétes címéért.
Carl Heinrich Bloch a vörös hajú Júdás indul elárulni Jézust
Korábban
1. A közhiedelemmel ellentétben a vörös haj bölcsője nem a messzi észak Skandináviája és nem is Írország volt, hanem Közép-Ázsia, ahol mutálódott az MC1R-gén, amely a porcelánfehér bőrű, szeplős és vörös hajú emberek létezéséért felelős.
2. A kutatások szerint a tejfehér bőr a gyenge észak-európai napfény alatt több D-vitamint termelt, ennek köszönhetően a letűnt évezredek vörös hajú asszonyai erősebb csontozattal rendelkeztek, így nagyobb eséllyel élték túl a terhesség és a szülés folyamán felmerülő komplikációkat. Génjeik utódaikban tovább öröklődtek, Észak-Európa pedig lassan a vörös hajú emberek paradicsomává vált.
3. Az ókori görögök úgy vélték, hogy a vörös hajú emberek haláluk után vámpírrá válnak. Annak érdekében, hogy az elhunyt rőt hajúak éjszakai, vérszívó portyáit elkerüljék, inkább elhamvasztották őket.
4. A vörös hajszínnel megáldott egyéneket az ókori Egyiptomban sem kedvelték. Gyakran feláldozták őket, mégpedig azon célból, hogy a közösséget, amelyben éltek, elkerülje a balsors.
5. Az ókori görög világ északi határán, a mai Bulgária területén megtelepedett trákok szerint a vörös hajú és kék szemű emberek az istenek kegyeltjei voltak, bátornak és őszintének tartották őket.
6. Bár sem a Biblia, sem egyéb, a kereszténység korai szakaszából származó forrás nem tesz említést Júdás hajszínéről, a keresztény világban mégis elterjedt az a vélekedés, hogy a Megváltó árulója vörös hajú volt. Egyesek azzal magyarázzák ezt a hiedelmet, hogy a keresztény kultúrában a vörös hajat ördöginek gondolták.
7. A középkori Európában a vörös hajú Júdás sztereotípiája olyan mélyen gyökeret vert az emberek tudatában, hogy a rőt hajkoronát a zsidó származás egyik jelének tartották. Ez a hiedelem Shakespeare Velencei kalmár című művében a vörös hajú zsidó pénzkölcsönző, Shylock személyében is megjelenik.
8. Júdás ide vagy oda, Angliában az uralkodó jelentős véleményformáló erővel bírt. I. Erzsébet királynő, aki 1558-tól 1603-ig ült az angol trónon nem rejtette paróka alá vörös hajkoronáját. Az udvarában tartózkodó nemes urak és hölgyek szolidaritásukat úgy fejezték ki uralkodójuk felé, hogy a nők a hajukat, a férfiak pedig a szakállukat festették vörösre.
9. A középkori Franciaország kurtizánjainak előírták a vörös hajviseletet, hogy megkülönböztessék őket a decens hölgyektől.
10. A középkori Európa vörös hajú emberei nem örvendtek nagy társadalmi népszerűségnek, de ha valakit ezen felül még zöld szempárral is megáldott a Teremtő, az nagy eséllyel indulhatott a falu boszorkánya, vérfarkasa vagy vámpírja kétes címéért. A „kitüntetettek” közül sokan a máglyán végezték.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2011
- Az örökség
- Akiknek tényleg a Balaton a Riviéra
- A közös kód
- Budapesti olimpiai álmok: az 1955-ös fiaskó históriája
- A Délvidék megszállása 1941-ben
- Nyugdíjvita a rendszerváltás után, avagy pedikűrollóval a határozatdzsungelben
- A Meidzsi-reform bevezetése a feudális Japánban
- Lengyel középiskola Balatonbogláron a második világháború alatt
- Tizenhét éves korában már világsztárokkal zenélt együtt Miles Davis tegnap
- Szemérmetlen viselkedésével gyakran megbotránkoztatta az erkölcscsőszöket Brigitte Bardot tegnap
- Több ezer zsidó életét mentette meg a holokauszt idején Ángel Sanz Briz tegnap
- Szinte a végsőkig ragaszkodtak a katonák korbácsolásához az amerikai tisztek tegnap
- A millenniumi ünnepségek alkalmából avatták fel a Vaskapu-csatornát 2024.09.27.
- Kiharcolták a szabad elvonulást a komáromi erődrendszert védő honvédek 2024.09.27.
- Báthory Istvánt ma is az egyik legnagyobb királyukként tisztelik a lengyelek 2024.09.27.
- Az első vasútvonal megnyitásában sokan ördögi fenyegetést láttak 2024.09.27.