10 érdekesség a pezsgőről
2021. december 31. 08:51 Múlt-kor
„A pezsgő az egyetlen olyan bor, amitől a nő azután is szép marad, hogy ivott belőle” – állította Madame Pompadour. Talán nem véletlen, hogy Marilyn Monroe is megfürdött a „pezsgő” habokban.
Korábban
1. Bár nem igaz a legenda, miszerint a champagne-i bencés szerzetes, Dom Pérignon (1638-1715) találta fel a pezsgőt, a barát jelentősen hozzájárult az elterjesztéséhez, mivel megpróbálta népszerűvé tenni a kortársai által elrontott borként kezelt, pezsgő italt.
2. A pezsgő XIV. Lajos kedvenc itala volt. Az uralkodó a királyi udvarban bevezette a pezsgős reggeliket, így az ital hamarosan a legfelső rétegek kedvelt nedűjévé vált.
3. A Napkirály korában Champagne és a vele szomszédos Burgundia között komoly rivalizálás kezdődött, mivel utóbbiak féltékenyek lettek a pezsgő sikerére. A 130 évig tartó ellenségeskedés többször is a polgárháború szélére sodorta a két tartományt.
4. XIV. Lajos még rendeletet is hozott a pezsgővel kapcsolatban. Dekrétuma szerint a pezsgőspalack űrtartalma csak 1,6 párizsi pint (kilenc deciliter), súlya 25 uncia (azaz 77 dekagramm) lehetett, a dugót pedig a szemsérülések elkerülése érdekében három szálból font kötéllel kellett az üveghez rögzíteni.
5. A kora újkorban elterjedt nézet volt az orvosok körében, hogy a pezsgőben található buborékok gyógyítják a maláriát.
6. A pezsgőspoharat a legenda szerint XV. Lajos szeretője, Madame Pompadour melleiről mintázták. Bár a történet nem igaz, a királyi ágyas valóban kora egyik legkitartóbb pezsgőfogyasztója volt, és állítólag kijelentette: „A pezsgő az egyetlen olyan bor, amitől a nő azután is szép marad, hogy ivott belőle.”
7. Napóleon minden hadjárata előtt meglátogatta a brienne-i katonai akadémián még gyerekkorában megismert champagne-i barátját, Jean-Rémy Moët pezsgőkereskedőt, hogy egy pezsgőszállítmánnyal indulhasson csatába. Az anekdota szerint az egyetlen kivételt a waterlooi csata jelentette, a császárnak ekkor ugyanis nem volt ideje feltölteni a készleteit.
8. A Champagne elnevezést az 1891-es ún. madridi szerződés óta csak az észak-francia tartományban készült pezsgőkre használhatják. A rendelkezést az első világháború után az antanthatalmak és Németország között megkötött versailles-i békeszerződés 274. §-ában is megerősítették.
9. A 19. század végén lefolytatott Dreyfus-per alatt Franciaországban még antiszemita pezsgőt is kiadtak, az egyik gyártó ugyanis Champagne Antijuif, vagyis „zsidóellenes pezsgő” néven árulta italát.
10. Marilyn Monroe életében legalább egyszer fürdött pezsgőben. Az esetnél 350 pezsgőt öntött a kádjába.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
14. Az iszlám vallás kialakulása és főbb tanításai
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- 10 tény Irán múltjáról
- El Báb – A Kapu: Egy ezredéves várakozás beteljesedése
- Az iszlám korai időszakából származó mecsetet találtak Izraelben
- A Közel-Kelet XIV. századi Marco Polója: Ibn Battuta 30 éves mekkai zarándoklata
- A lázongó janicsárok életének központjában az étel állt
- Az iszlám születése – ki volt Mohamed próféta?
- „Az elképzelhető legarrogánsabb és leggonoszabb emberek”: kik voltak a török elit keresztényből lett muszlimai?
- Hogyan készülhetett Mohamed előtt a világ legrégebbi Koránja?
- Jeltelen sírba temetnék Mohamed prófétát
- Fokhagymával és pálinkával is próbáltak védekezni az emberek a kolera ellen 12:20
- Magánhírszolgálat létrehozásával igyekezték növelni üzleti előnyüket a Fuggerek 10:30
- Milánót is elfoglalta volna, de megsemmisítő vereséget szenvedett a svájci hadsereg tegnap
- Gyorsan kiérkeztek a mentőegységek a biatorbágyi merénylet helyszínére tegnap
- Az őrökről leszedett német egyenruhában szöktek meg az amiens-i börtön foglyai tegnap
- Máig nem felejtették el az indiai határvidéken küzdő szikh ezred hőstetteit 2024.09.12.
- Nem vette át a diplomáját Stanisław Lem, mert nem akart katonaorvosként szolgálni 2024.09.12.
- Népszerű magyar zenekarok előadásában hangzanak majd el az Illés együttes dalai 2024.09.12.